- Néha nem tudom eldönteni, hogy mikor így néz fel, lát e minket. Szerinted észrevett?

- Ne bolondozz már! Ugye ez nem komoly kérdés?

- De most nézd meg! - mutatott Thera a szőke lányra, aki teljesen hétköznapi látvány volt a hajnali órák ellenére.

Fél öt lehetett, de a fiatal kócos lányon látszott, hogy már régóta fenn van. Elmerülve a fülébe szóló zenében ritmusosan sétált a buszmegállóban. Néha elmosolyodott, vagy tán kicsit énekelt is, de valóban eleven volt a hajnali mozdulatlanságban.

A nap már elindult reggeli útjára, és az éjszakai vihar utolsó felhőnyomait megvilágítva igen szép látványt nyújtott, amiben a lány időnként elgyönyörködött.

- A felhőket nézi, nem minket! - mondta komolyan Khyra

- Azért azzal egyetértesz, tudja, hogy figyeljük.

- Túlértékeled. De igen, szerintem is sejti. Túl sokat súgsz neki.

- Sokat fejlődött, ugye? - kérdezte szinte anyai figyelemmel kísérve kis védencét Thera.

- Sokat. De ne feledd, nem te döntesz helyette. Tudom, hogy nagyon lelkes vagy drágám. – mondta bölcsen az idősebb. Szerette volna megóvni tanítványát a csalódástól – Túlzottan hiszel benne. Ember, hibázhat, választhat rosszul, és neked erre a lehetőségre is fel kell készülnöd, el kell fogadnod. Látom, hogy sokat változott, sokat tanult a hibáiból, de ne felejtsd el, azokat is ő követte el.

- De már más lett.

- Hát a haja biztosan – próbálta kevésbé komoly irányba terelni a beszélgetést Khyra.

- Neked még mindig nem tetszik? Én már egészen megszerettem – mosolygott a fiatal angyal.

- Te még akkor is szeretnéd, ha tényleg leborotválta volna, ahogy tervezte – nevetett édesen a gyönyörű tanár.

- Az lehet. Tényleg túlzottan megszerettem őket?

- Igen – látta be, ezt a beszélgetést nem irányíthatja tovább – Tudod már, mit rontottál el?

- Nem rontottam el! – mondta szinte kamaszi határozottsággal Théra. – Te is tudod, hogy végül úgy is együtt lesznek!

- Lettek volna. Majd.

- Én csak kicsit segítettem, tudták ezt ők legbelül. Nézz rá! Most is rá gondol! - mutatott szelíden a lányra ismét.

- De korai volt megmutatni nekik! - jött a tanítói szigor. – Nem tudták még kezelni! Láthattad, stesszes volt, elvesztette a valóságot, a saját útját, mindent! Láttuk rajta, hogy nagyon szereti, de nem volt még kész rá!

- Azt gondoltam, majd pont ettől lesznek kész. Mikor a vándoron azt láttam, hogy újra utat keres, és túl van a megbánáson, meg akartam jutalmazni érte. - kezdett magyarázatba Théra.

- De miért gondoltad, hogy összevonod a két feladatot? Miért nem kérdeztél meg engem?! - emelte hangját szónoki szintre. - Mindig a saját fejed után mész, már én is alig tudlak követni.

- Akarod tudni? Mert én végiggondoltam előre.

- Valóban?! – emelte fel hitetlenkedve szemöldökét.

- Igen! Elmondom szívesen, csak kérlek, hallgass végig, jó?

- Látom, legalább engem már ismersz – fogta meg gyengéden az ifjú vállát a tanító. - hallgatlak.

- Kezdetben csak Attilát figyeltem. Láthattuk, mekkora változáson ment át, és meglepett, hogy segítség nélkül mennyit haladt. - kezdte az elején Théra, de kis bizonytalansággal nézett Khyrára, mintegy megerősítést várva.

- Láttuk, igen.

- Hagytam álmodni, hagytam tervezni, nagyon sokáig nem is szóltam bele, nem is súgtam.

- Nem is a te dolgod volt, tudod. - Javított a tanár.

- Tiéd volt, tudom. De nem is ezt vettem észre, csak a változást. Meg hogy megjelent az álmában az én védencem. Tehát semmi közöm hozzá, csak megláttam, hogy már vágyik rá, én már csak akkor mutattam meg Rékának, mikor már téged is megkérdeztelek.

- Mit kérdeztél meg?

- A listát, hogy ott vannak e - emlékeztette védekezőleg Théra.

- Ha tudtam volna, miért kérdezed, lebeszéltelek volna, tudod? Azért hagytál ki?

- Nem. Tudtam, hogy minden működni fog, láthattuk, igazunk is volt. Felfigyeltek egymásra, és nagyon fellobbantak, nem? Minden úgy volt, ahogy meg volt írva

- De nem véletlen, hogy nem most kellett volna. Ezért nem működtek, én megmondtam volna, de soha nem hallgatsz rám! - szólt a számonkérő hang. - Hidd már el végre, mindennek megvan a maga ideje, és fogadd már el, hogy mi sem intézhetjük találomra a dolgokat.

- Tudom. De hallgass meg! - kezdett volna a magyarázatba Théra.

- Nem! Előbb lásd be, elkapkodtad! Ha valakinek, hát nekünk legalább tanulnunk kell a hibáinkból! - nem adott alább Khyra az anyai szigorból.

- Rendben. Valóban korai volt. De nézd meg a helyzetet most! Megint minden a legjobb úton jár.

- Nem kellett volna szenvedniük, megkímélhettük volna őket tőle, és egy-két év múlva veszély nélkül is eljutunk ide, de kihagytuk volna ezt a sok könnyet. Ráadásul még nem biztos semmi, csak te hiszel a lányban túlzottan. Én ismerlek, tudom, hogy ha valakiben hiszel, akkor kiállsz érte, és kitartasz mellette, de engedd meg, hogy elmondjam a véleményem.

-Tudom a veszélyeket – bólintott az ifjú angyal. - Nézd meg most! - mutatott ismét az immár buszon ülő tanulmányosra. - Látod benne az elhatározást? Látod az erőt, és az önzetlenséget? Most épp a főzésre gondol, meg a kutyára, hogy gondoskodjon róla, vagy tanítsa. Mindig meglep a lány, mennyire háttérbe tudja szorítani a saját magát, főleg azok után, hogy tudjuk, mennyire önző volt.

- Valóban sokat változott, látom az eltökéltséget is, de nem lesz ereje. Hidd el, nagyon sok embert láttam már, sokan tettek áldozatokat. De ő nem volt ilyen soha. Tudom én hogy változik az ember, de nézd meg. Most is épp milyen zenét hallgat, mennyi piszkos gondolata van, mennyi düh van benne. Láthattad már, el tud gyengülni, és ha elveszíti az erejét, totálisan kifordul, és össze tud omlani. Hiányzik belőle a kitartás, a töretlenség, ami kell azoknak, akik ilyen feladatokat vállalnak el.

- Na, jó hogy mondod! - szólt közbe tiszteletlenül a fiatal. - Ő tudja, hogy ez Feladat! Mikor láttál ilyen küldetéstudatot ilyen korban?

- Jó, ezt én mondtam neked – mosolygott az idézésen Khyra.

- Látod! - nézett büszkén tanulmányosára Théra – Nekem már bizonyított, én ezért hiszek benne. Szerintem tudja belül, hogy később megkapja a jutalmát, és ez erőt ad neki, hogy végig tudja csinálni, Tudja, hogy nehéz lesz, de én ott leszek mellette.

- És ha feladja?

- Nem fogja!

- Miért vagy ilyen biztos ebben? - kérte számon tanítványát Khyra. - Nem tudod előre, és nem súghatsz neki ennél többet. Szerintem így is túl sokat szólsz hozzá.

- Akarom, hogy tudja, hogy segítem, bármit dönt. Nem fogja feladni, de akkor is ott leszek mellette, ha mégis. Tudom, hogy jobban szóltam bele, mint kellett volna, de hiszek benne, hogy jól alakul így. És ilyenkor mit tegyek? - mutatott ismét a buszozó felé.

Gyakran meglepő hirtelenséggel váltott hangulatot a lány. Most is a buszon ülve járt az agya, szíve és lelke is kattogott benne. Néha soknak érezte az egészet, és kevésnek saját magát hozzá. Hagyta, hadd gyűljenek a könnyek a szemében, mert az ha kijött, megkönnyebbült. Mikor rátört az igazságtalanság érzése, hogy miért nem lehet ő is inkább egy a sok közül, aki csak úgy szeret, csak úgy jön-megy, csak úgy éli az életét, ilyenkor mindig vett egy mély levegőt, és keresett valamit, amibe megkapaszkodhat, ami feltöltheti. Gyakran a kutya a háznál gondolata elég ehhez, de többször segített rajta a tökéletes csók emléke. Vagy a meghitt pillanatokra gondolt, hogy lássa, van értelme az egésznek. Általában lenyugtatta magát, ha megingott, és csendben utazott tovább. Felszáradt az arcán a könny, és tovább élvezte a zenét.

- Sejti, hogy ott vagy, ennyi elég. De tudnia kell azt is, miért volt korai. Tudnia kell, hogy a szerelmük az övék, időtlenül, és örök, de nem mindegy miből táplálják. Te már megtanultad a leckét? Tudod, miért nem kellett volna?

- Igen – látta be Théra. – Most, ahogy elmondtad, megértettem. Ki kell érdemelniük, ugye?

- Pontosan. Akkor lesz értéke, mert nem szenvedély táplálja. A csodálat, és a düh keveredett bennük, ez volt a szerelmük gyermeki lángja. Nem kellett volna megmutatni nekik, mert ez még nem a valóságuk. Ki kell tisztulniuk gyermeki haragjukból, fel kell nőnie a lángjuknak is, hogy ne úgy szeressék egymást, mint két kamasz, hatalmas, értelmetlen lánggal. Remélem kivárják, míg velük a szívük is felnő, addig súgj nekik! De ne menj te se a saját fejed után, tanuld meg! - Szólt visszavonhatatlanul Khyra, és visszaszálltak a felhők fölé.