Szia Puma!
Ma nézelődtem a buszon, szeretem az útját. Onnan kezdve, hogy átmegy az Erzsébet hídon, mindig tekergetem a fejem, ráadásul, ha korán indulok el, még kissé rózsaszín az utónaplemente-fényben kapom el ezt a képet.
Megnéztem a várat, és eszembe jutott, mikor tavasszal fényképezőgéppel a nyakamban felsétáltam, fotózgattam, és élveztem az utánozhatatlan napsütést. Még akkor eldöntöttem, hogy onnan kéne lerajzolni a várost, de ez nem történt még meg azóta sem.
A buszon ülve elhatároztam, hogy ha eljön a tavasz, és azzal a napsütés eslő várva várt meleg sugarai, akkor már tudom, hogy hova megyek fel: a Gellért szoborhoz! Előtte lesz időm picit utánanézni a szobor történetének, épülésének, legendáinak, hogy beszívjam magamba, és ezzel a feelinggel telve vonuljak fel, ha tudok fényképezővel, de az tuti, hogy vázlatfüzettel, és ceruzával. Skiccelni fogok, mint a lány a Storehouse-ban, csak jobban :
P
Eszembe jutott az az álmom is, mikor voltam Veled ott fenn. Nemsokkal azután álmodtam, hgoy döntöttél,. Jó volt ez az álom, szerettem, semmi extre, csak egy séta tavasszal veled, fel a szoborhoz. Álmomban mondtam neked, hogy még soha nem voltam ott, és még akkor eldöntöttem, hogy megvárlak vele, mikor a Ferenciek terén lévő kedvenc épületeimet mutattam be neked. Vicces, hogy ez igaz, tényleg nem voltam még, és tényleg akkor döntöttem ezt el :)
Aranyos álom volt ez akkor, reális, és ilyenkor úgy érzem, mintha egy üvegajtón átlépnék egy olyan párhuzamos dimenzióba, amelyikben vagy nem szakítottunk, vagy tavaszra kibékültünk.
Most, ma, elvonulva a munkába igyekvő feelingemmel a merev, csodaszép őrszobor előtt azt döntöttem el: Felmegyek!
Akár veled, akár nélküled, de élmény lesz, az biztos. ( Ha tudom, ha akarod, ha sikerül, ahogy sikerül, megosztom veled :D)
