Rékával madarat lehetett fogatni az elkövetkező egy hónapban. Megbeszélték ugyan, hogy decemberben találkoznak legközelebb, de mindketten tudták, hogy ez hamarabb eljön.
Rékának még nem volt webkamerája, de Atti elintézte. Valahol itt kezdődött egy olyan fals munkamegosztás, hogy a lány örül, Atti meg elintézi, de valahogy akkor ezt még egyikőjük sem vette észre.
Nagyon működött köztük az ismerkedés, rendkívül alapos és részletes munkát végeztek mindketten. Mivel nem akartak mindenki agyára menni, a facebookon nem egymás falára írogattak, hanem csináltak saját csoportot, ahol zenéket, képeket tudtak megosztani.. Azt már tudták egymásról, hogy nagyon különböző zenei ízlésük van, ezért szép sorban kezdték megismertetni egymással a "saját" zenéiket. Ági meg is jegyezte, kész projektként fogták fel egymás felfeedezését. Sok dologban mások voltak, főként zenei ízlésben, ezért zúdították egymásra a kedvenceket. Réka poppos-hip-hop-os zenéi mellett kíváncsian hallgatta Atti dallamos és zúzós rockzenéit, de Atti is befogadó volt a funky stílusokra. Nem tűnt a helyzet ijesztőnek, hisz már a SZIN-en is tomboltak együtt rock-koncerten és diszkózenére is. Nem volt egyikőjük sem elvakult, és ahogy falták a zenéket, Réka úgy érezte, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Különböző kategóriájú, stílusú és dinamikájú zenéket titulált már "MI ZENÉNK"-nek a lány.
Pörgött köztük a kommunikáció, egyszerre 2-3 szálon leveleztek, és Atti idejétől függően random cseteltek több témáról egyszerre.
Réka ekkortájt mondott fel a munkahelyén, és időmilliomos volt Attihoz képest, ezért árasztotta a hosszú leveleket. Sokat dolgozott az utóbbi időben, ráadásul éjszaka, úgyhogy nagyon élvezte, hogy nappal van fenn, hogy ráér, kutyát sétáltathat, nagyokat edzhet, és babázhat az unokahugával. Napjai alig álltak másból, mint levelezésből, csetelésből. Reggel felkelt, megnézte a leveleit, válaszolt, vagy újat írt, majd mikor Attinak volt ebédszünete, úgy időzítette az edzést, vagy egyéb apró dolgait, hogy elérhető legyen, majd este újra gép előtt voltak, néha hajnali órákig cseteltek.
Nagy élmény volt, mikor először látták is egymást. Réka felmondása után vett egy szett webkamera - headsett-et. Mikor meglátták egymást, percekig néma csendben voltak. Bár a technika ördöge nem hagyta, hogy halljanak is, de Atti hallható volt, Réka meg gyorsan gépelt, úgyhogy ez nem volt probléma. Mikor megnyílt a pikszeles kép, a lány majd' elsírta magát örömében. Valahogy nagyon nem is tűnt gondnak, hogy a hang nem tökéletes... Mert attól, hogy végre látta az arcát, hallotta a hangját, gyakorlatilag arcot kapott a sok levél írója, jelenlegi rajongásának tárgya, úgy érezte, mindez, ami eddig álomnak tűnt, most valósággá vált! Csodálatos érzés volt, ami egy boldogságcsepp formájában le is csorgott mosolygó arcán. Időnként Atti is mondandója közepén felejtette el, mit is akart mondani, és csak ennyit mondott: Bocs, csak gyönyörködtem benned!
A képpel együtt beindult náluk a cset-erotika is, olyan aktívan, hogy Réka saját magán is csodálkozott. Ezelőtt életében soha nem találkozott ilyennel, el sem tudta volna képzelni... De Atti erotikus kisugárzása még a pikszeles és akadozó képen is átjött, nyilván a beteljesületlen vágyakozás miatt is. Az, hogy azon a bizonyos estén nem lettek egymáséi, de megmutatták magukat... csak fokozta a helyzetet. Réka úgy érezte időnként, beszippantja a képernyő, és az erotkika minden gyönyörével rázuhan.
Olyan élménydús napok-hetek következtek, hogy Réka észre sem vette, hogy nem csinál semmit. Főleg mikor megjött a hír, hogy Atti jön, ő meg megy Dublinba. Réka olyan boldog volt , hogy 7-, vagy inkább 700 méterrel repült a föld felett.
Ekkorra már mindenki tudta, hogy ők együtt vannak. Persze szentimentalizmus volt a javából, hisz Atti szavaival élve, még hátra volt a puding próbája, hogy "élőben" még nem szeretkeztek. Mintegy bizonyítva, hogy nem őrültek meg teljesen, ugyan beírták a facebook-on, hogy kapocsolatban vannak, de nem írták ki, hogy egymással. Megbeszélgék, hogy azt akkor "mondják" ki, ha már fizikálisan is megismerték egymást.
Réka nővére már régebben is mondta, hogy ez a két ember annyira egyforma, hogy vagy nagyon jól kijönnek majd, vagy áegyáltalán nem. Ervin meg, aki ugye Attila legjobb barátja, azt mondta, Attilának nem volt még ilyen szép barátnője, de Rékánek sem volt még ilyen intelligens barátja. Mivel Attit Réka anyukája is ismerte, örült lánya választásának, mert végre egy rendes, normális srácba szeretett bele, ráadásul jó volt ilyen boldognak látni lányát. Mondta is, Réka még soha nem volt Dublinban, még nem látta a tengert, de még soha nem is volt ilyen szerelmes!
Mindenben nagyon komolyan vették egymást, még arra is gondoltak, hogy megosszák egymással a legrosszabb tulajdonságaikat, és a múltjukat is. Megegyeztek a 100%-os őszinteségben, ezért hosszú, elemző levélben fejtették ki a témákat. Rékának volt mit bevallani, hol részletekbe menően, hol csak alapjaiban, szinte bevallott Attinak mindent, elemezte a saját maga által ismert rossztulajdonságát. Ugyan mindent komolyan kifejtettek magukról, de tulajdonképpen nem vették egymást komolyan, átsiklottak minden rossz felett.
Lubickoltak a boldogságban és sokáig, csak a jó tulajdonságait látták egymásnak. Ugyan Ági a hugát féltette Attilától, mert tudta róla, hogy gyorsan lobban lángra, de gyorsan ki is ég, Ervin meg Attit Rékától, talán pont ugyanezen tulajdonsága miatt, de igazán nem ellenezte senki a dolgot. Mikor a szerelmes pacsirták ezeket a féltéseket megtudták, nem vették komolyan, csak legyintettek, hogy milyen vicces, hogy ez is közös tulajdonságuk.
Réka imádta, mennyire hasonlítanak. Mindketten elmélkedők, túlelmélkedők, mindketten szeretnek olvasni, táncolni, a zenét, sétálni, az irodalmat minden mennyiségben, mindketten a végletek emberei, hangulatemberek, mindketten radikálisak, harciasak, mindketten írói vénával és művészi érzékkel rendelkeznek, hatalmas érdeklődési körrel, és lelkesedéssel. A sok éjszakába nyúló beszélgetés sok nevetéssel, rengeteg erotikával telt, de átbeszéltek sok-sok fontos dolgot komolyan is, joggal érezték hát úgy, hogy ismerik egymást. Főleg, hogy gyakran úgy viselkedtek, mintha már 100 éve ismerősök lennének. Töbször fordult elő, hogy befejezték egymás mondatait, vagy egyszerre írtak Réka, és mondta Atti. Réka nagyon élvezte ezeket az apróságokat, mert ennyire még nem volt soha egy hullámhosszon senkivel.
Úgy érezte a lány, reális, amit érez. (Persze, hogy is jelenthetjük ki a szerelemről, hogy reális?) Úgy érezte, minél többet tud meg a fiúról, minél jobban megismeri, annál erősebb volt benne a bizonyosság, hogy őket egymásnak találták ki. Várták, várták a találkozást, hogy a bizonyosság kapjon némi realitást is, várták a pudingpróbát, és egyáltalán: EGYMÁST! A várakozás már egészen kapcsolat részévé kezdett válni, egyre kevésbé tűnt borzasztónak egymás hiánya.
